Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: 2015

Alexandra Bracken: The Darkest Minds (The Darkest Minds 1.)

Kép
Már azóta el akarom olvasni ezt a könyvet, mióta angolul megjelent, mert... hát, ránéztem a borítójára, és megtetszett. Még mindig tetszik. És most már azt is tudom, mi van a borítón belül. Az alábbi vélemény valószínűleg spoileres lesz, mert máshogy nem lehet a regényben történtekre reflektálni (és annyi minden történt, ó), úgyhogy aki nem olvasta, az vagy megelégszik annyival, hogy dióhéjban ez egy jó könyv , vagy a veszélyes életet választja, és elolvassa, amit írtam. Én szóltam.

Mindenek

Kép
Ahogy azt láthatjátok, kicsit mindennel el vagyok maradva: jövök még vagy 20+ véleménnyel jobbnál jobb könyvekről, a Könyvtár Projektről is rég adtam már hírt, és persze ott a Könyvmoly Párbaj is, amiből tegnap döbbentem rá, hogy már kevesebb mint egy hónap van hátra, és én finoman szólva is a listám felénél járok... A következőkben felvázolok magamnak néhány tervet, magyarázkodok kicsit, és megpróbálom kellően motiválni magam. Hm.

Disney Book Tag

Ismét inaktív voltam egy kis ideig (legalábbis nekem kicsinek tűnt), mivel kivételesen nagyon lefoglalt a suli, meg a munka, meg tudjátok. De mostantól szabad vagyok, újra van időm olvasni és írni is, úgyhogy hajrá. Bemelegítésként egy taget hoztam a többi Kis Könyves Bloggerrel, akiknek a linkjét megtaláljátok a poszt végén. A dologban csak annyi a vicces amúgy, hogy a Dumbón kívül egy Disney-mesét se tudnék mondani, amit szeretek, de nem baj. :D

Helen Fielding: Bridget Jones naplója

Kép
Nem nagyon írtam az elmúlt hetekben, mert eléggé lefoglalt a szakdogám meg ilyesmik, de azon most már túlvagyok, így más dolgokra is jut időm végre (?!). Nem tudtam eldönteni, melyik könyvről írjak először azok közül, amik a listámon szerepelnek, így aztán gondoltam elkezdek fentről lefelé haladni, az a legegyszerűbb. A Bridget Jones-ra meg amúgy sem árt ráhangolódnom, mert erről fogom írni a specializációs záródolgozatomat, eh.

Egy kis ez-az

Kép
Feltűnt, hogy az utóbbi időben többen is feliratkoztatok, illetve még kommentek is születnek egy-egy posztomhoz, amit nagyon szépen köszönök. Gondoltam, ebből az alkalomból írok egy kis összefoglalót, hogy mi is a helyzet mostanában, és mi lesz a helyzet a jövőben.

Ultimate Harry Potter Tag

Kép
Ezúttal egy izgalmas Harry Potter taggel jöttem, amit itt találtam. Összesen 30 kérdésből áll, amelyek öt kategóriára vannak osztva. Azért is aktuális most ez, mert hétvégén brutális Harry Potter maratont tartottunk, és most nagyon friss (és megrázó) még az élmény. Na meg, a Harry Potter mindig aktuális. Always.

II. Magyar Könyvek Viadala

Kép
Március van! És ez nemcsak azt jelenti ám, hogy mától tavasz van (VÉGRE), hanem azt is, hogy ma bizony kezdetét veszi a II. Magyar Könyvek Viadala. Ha esetleg még nem hallottál az eseményről, akkor az alábbiakban megpróbálom összefoglalni, hogy miről is van szó.

Az Olympus istenei book tag

Kép
Megcsináltunk még egy book taget a Kis Könyves Bloggerekkel így a tél legutolsó napján (úristen, milyen jól hangzik ez!), amely nem más, mint az Olympus istenei book tag. A forrását IDE kattintva tekinthetitek meg. Ééés ha tetszett, csináljátok meg ti is!

Lionel Shriver: Beszélnünk kell Kevinről

Kép
Ahwww, Kevinnn. Először a filmet láttam pár éve, és teljesen beleszerelmesedtem Ezra Miller Kevinjébe (alapból úgy bukkantam a filmre, hogy Ezra Miller rajongói korszakomat éltem éppen), amikor pedig megtudtam, hogy ebből könyv is van, természetes volt, hogy ezt én valamikor el fogom olvasni. Ez végre meg is történt karácsonykor.

The Sick Book Tag

Kép
Ma egy újabb book taget hoztunk a Kis Könyves Bloggerekkel, méghozzá egy elég aktuálisat az influenzajárvány közepette: a The Sick Book Taget. A bejegyzés végén a többi bloggerhez is találtok linket, és ha tetszett a tag, nyugodtan csináljátok meg ti is.

Dan Wells: Partials - Részben ember

Kép
Nem tudom eldönteni, hogy szeretem vagy nem Dan Wells-t. Abban a pillanatban, hogy magamban teljesen leírom, rögtön rámcáfol, és úgy megcsavarja a történetet, hogy csak pislogok. Az első száz oldalát utáltam ennek a kötetnek, de aztán...

The Ultimate Book Tag

Kép
Mostanában elég sok book taget hozok, pedig nem is hiszitek, milyen nehéz megírnom egy-egy ilyen bejegyzést úgy, hogy néhány (természetesen létfontosságú) billentyűm nem működik, és úgy kell bemásolgatnom őket. Lassan gyűjtést szervezek már egy lelkes, ám csóró bloggernek, aki szeretné kiélni vágyait, ám eszköz híján majdnem képtelen rá... Na, a lényeg viszont az, hogy csatlakoztam a Kis Könyves Bloggerekhez facebookon, akik mindenféle tageket meg ilyesmiket csinálnak időről időre; az ő oldaluk be is van linkelve a bejegyzés alján. Most épp a The Ultimate Book Tag a soros, úgyhogy lássuk is!

Day & Night Book Tag

Kép
Molyon nézelődtem (próbáltam végigmenni mind a több mint 1000 frissemen), amikor megláttam ezt a taget, és a neve alapján érdekesnek tűnt. Patríciánál találtam, ő meg másnál, szóval aki erre jár, vigye csak nyugodtan. Ha hagy egy kommentet róla, akkor szívesen el is olvasom. :D

Manga ajánló

Kép
Egész biztosan sokan akadnak köztetek, akik ismerik az anime és a manga műfaját, meg olyanok is, akik szeretnék megismerni, úgyhogy most megpróbálok összeállítani egy kisebb ajánlót manga témában azoknak, akik valami különlegességre vágynak, és azoknak, akik még nem olvastak ilyesmit, de szeretnének rögtön a mélyvízbe ugrani. Azt azért hozzá kell tennem, hogy ez a lista eléggé szubjektív, tehát próbáltam olyan mangákat kiemelni a végtelen tengerből, amik szerintem jók, és megérdemlik a figyelmet. Ez azt jelenti, hogy a választásom nem feltétlenül fog egybeesni a nagy trendekkel (lásd Naruto, One Piece, Bleach, Fairy Tail, stb., bár kétségtelenül ezek is nagyon jók), hanem kevésbé hype-olt címekkel is lehet találkozni.

Top 5 Wednesday - Series You Want to Start This Year

Kép
Nem vagyok a rendszeresség híve, vagyis nagyon szívesen lennék, de képtelen vagyok rá, most viszont folytatódik a Top 5 Wednesday, amit még valamikor tavasszal hagytam abba, véletlenül. Ezúttal öt könyvsorozaton gondolkoztam, amit szeretnék elkezdeni ebben az évben.

J. R. R. Tolkien: A sonkádi Egyed gazda

Kép
A december teljesen kimaradt a blog életéből, de ez nem jelenti azt, hogy ne történt volna semmi. Érkezett sok-sok könyvem (nagy nehézségek árán...), voltam könyvtárban is, és a karácsonyt kihasználva elolvastam néhány könyvet a soha véget nem érő listámról. Ezek közül az első egy Tolkien mese volt, amely egyike a Könyvmoly Párbajos listámon szereplő regényeknek.