Edith Wharton: The Age of Innocence

Bár a műfaja kicsit távol áll tőlem, hiszen a romantikus regények helyett sokkal jobban szeretem a horrorokat, disztópiákat, meglepően jó volt ez a könyv, úgy értem, tetszett, így, dőlttel. Persze a kezdeti nehézségeken túl kellett lépnem... Mindazonáltal azt hiszem, megérdemelte Edith Wharton azt a Pulitzer-díjat.

A 19. század végi New York arisztokráciájának életét szigorú törvények irányítják. A szabályok sehol nincsenek leírva, mégis születésük óta ezt tanulják. Itt elképzelhetetlen, hogy egy szépreményű ifjú jó házból való menyasszonya helyett egy már elvált, tehát bukott asszonyt válasszon. A jóképű Newland Archer jövőjét is már előre megírták a társaság törvényei, miszerint a csinos, fiatal May Wellanddel köti majd össze az életét, egyesítve ezzel a két jómódú család vagyonát. Archer házasságkötése küszöbén ismeri meg jegyese unokanővérét, a szokásokra keveset adó, szabad szellemű, válása miatt a társasági körökből kinézett Olenska grófnőt. A fiatalember saját befolyását és elismertségét latba vetve fölkarolja a leendő rokont, ám lovagiasságába csakhamar gyöngédebb érzelmek keverednek. Newlandet nemcsak a nő szépsége babonázza meg, de intelligenciája és öntörvényűsége is. Tisztessége, az elfojtott szerelmi szenvedély és a társadalmi nyomás választások egész sora elé állítja a férfit. Edith Wharton egyszerre érzelmes és finoman pszichologizáló, Pulitzer-díjas remekműve – mely elevenébe tapintott a hanyatlóban lévő amerikai arisztokráciának – megrendítő emberi dráma, kíméletlen korrajz és az életbölcsesség magasiskolája is egyben.

VIGYÁZAT!

Lehet, hogy a bejegyzésben spoilerekkel találkozhatsz. Igyekszem mellőzni, de nem ígérek semmit, így már az elején szólok, hogy aki még nem olvasta, az legyen óvatos.

Kezdjük a kezdettel. Amikor elkezdtem olvasni (angolul) a regényt, kb. az első 3-4 fejezetben fogalmam sem volt, hogy most mégis mi történik. Elkezdtem olvasni egy mondatot, és mire a végére értem, elfelejtettem, hogy miről volt szó az elején. Na meg szereplőből is annyi volt, hogy azt képtelenség elsőre felfogni. Annyit érzékeltem, hogy van ez az Archer srác, aki valakivel össze fog házasodni, és van egy másik nő is, akire mindenki ferde szemmel néz valamilyen oknál fogva. Ekkor már majdnem feladtam; úgy voltam vele, hogy én ezt képtelen vagyok felfogni, értelmezni, olyan, mintha kínaiul lenne, de itt még az írásjelek se tetszenek.

Aztán volt egy jelenet... Amikor Archer és Ellen beszélgetnek, és a nő megérinti Archer kezét, és meginvitálja magához... Na az volt az, amikor rájöttem, hogy huhhh, ebből még lehet valami, valami csúnya is akár. Felkeltette a kíváncsiságomat, és azon kaptam magam, hogy este alig tudok elaludni, mert azon gondolkozom, hogy vajon mi fog történni - megcsalja a menyasszonyát? Vagy nem? És mi lesz az a tragédia a végén? Ez pedig jó. Ha egy könyv nem éri el, hogy lefekvés előtt elkezdd kibogozni, akkor abból lehet, hogy valami hiányzik.

Sok a szereplő, sok minden történik, és az is fontos, hogy fejben mik zajlanak, leginkább Archer fejében. Ez az a kor, amikor semmi sem az, aminek látszik: mindent a társadalmi konvenciók uralnak, és mindenki azt mutatja a felszínen, amit elvárnak tőle. A nők ügyesen manipulálnak, de egyetlen hiba képes megbélyegezni őket egy életre, mint ahogyan az Ellen esetében is történt. Érdekesnek tartottam, hogy Archert is teljesen ezek a konvenciók irányítják, jóformán ez a második természete, de mégis megkérdőjelezi ezeknek a helyességét, és egyenesen azt gondolja, hogy a nőknek is olyan szabadoknak kellene lenniük, mint amilyenek a férfiak, amely azért az 1870-es években elég merész gondolat volt még.

A történet zseniális. Ahogyan a szálak egymásba gabalyodnak, ahogyan egyik esemény hat a másikra... Sokszor meglepetést okoztak a történtek, és az is, hogy egy-egy szereplő mire képes (gondolok itt pl. Mayre, akiről fene se hitte volna, hogy az ártatlansága mögött ilyen éles ész rejlik). Az pedig kicsit keserédes volt, hogy x év múlva mennyire megváltozott a társadalom, mennyivel szabadabb lett, és ha Ellen meg Archer akkor találkozott volna, akkor akár boldogan is élhettek volna, míg meg nem halnak.

A regény befejezése tökéletes volt, nem is lehetett volna szebben lezárni, azt viszont nem fogom elárulni, hogy mi történt vagy nem történt, mert az már igazán nagy spoiler lenne. :) A romantikus regények kedvelőinek kötelező olvasmány, de tényleg, és saját példámra alapozva azoknak is bátran ajánlom, akik nem túl otthonosak a műfajban.

9/10