Alan Bissett: The Incredible Adam Spark

Az elkövetkezendő egy évben sok skót regénnyel fogtok valószínűleg találkozni, ha erre jártok, mivel a kortárs skót irodalomról írom a következő szakdolgozatomat, és ez az egyik könyv a listámról. A témavezetőmtől kaptam kölcsön, de miután elolvastam, el is határoztam, hogy egyszer mindenképpen megszerzem, annyira tetszett. A könyv írója, Alan Bissett egyébként külföldön valamivel ismertebb, mint nálunk (se ő, se ez a könyv nem volt eddig fent amúgy Molyon, én adtam hozzá), több regénye is megjelent, és kreatív írást is tanít többek között például Janice Galloway-jel (The Trick is to Keep Breathing).

A dazzling performance (think Forrest Gump, think Curious Incident, think Anne Donovan's Buddha Da) from one of Scotland's brightest new talents.

Adam Spark. Eighteen going on eight-and-a-half. Fast-food worker. Queen fan. Last in the queue for luck. On waking from an accident in which he saves a child, he has the distinct impression that all is far from right. What are these curious lights that seem to surround people? Why are animals and machines trying to speak to him? And can he really control time? Is it just his imagination, or has Adam Spark been chosen to become Scotland's first, and only, superhero? This, however, is the least of his problems. The local gang is luring him into deeper and darker peril. His sister and lone carer, Jude, is giving all her love to another woman. And if Jude abandons Adam – or Adam drives her away – all the superpowers in the world won't be able to save him.

Forrás: Goodreads

Azoknak, akik nem tudnak angolul: arról van szó, hogy a főszereplő, Adam Spark ("Sparky") egy 18 éves srác, aki egy gyorsétteremben dolgozik, imádja a Queen-t, és a nővérével lakik. Egy napon megment egy kisgyereket, aki beszalad egy focimeccs közepére, és a baleset következtében szuperképességekre tesz szert: furcsa színes fényeket lát az emberek feje körül, az állatok és a gépek beszélni kezdenek hozzá, és irányítani tudja az időt. Miközben Skócia első szuperhőseként megtesz mindent, hogy megóvja az embereket, a saját életében felmerülő problémákra is megoldást kell találnia.

Ha "csak" ennyi lenne, még akár átlagosnak is mondhatnánk a regényt, de van néhány csavar, ami miatt valami egészen mást kapunk ahhoz képest, amire számítottunk. Ami talán a legmeghatározóbb az egész könyvben, az a narráció, Sparky személye: főhősünk mentálisan kissé visszamaradott, és mivel E/1-ben íródott a regény, mi az ő szemszögén keresztül látunk mindent. Ebből adódik az a nagyon különleges helyzet, hogy mi, az olvasók, mivel nagyobb tudással és megértéssel rendelkezünk a világról, mint amire Sparky képes, megértjük azt is, amit ő nem. Amikor például a "pakishop" (:)) boltosával beszélget, ő nem igazán érti, hogy miért nevet rajta a bácsi, mi viszont el tudjuk képzelni a szituációt, és ezáltal mintha kapna egy plusz réteget a narráció. Ugyanez történik azokban az esetekben is, amikor Sparky gyerekek közelében van: mi tudjuk, hogy ő semmi rosszat nem akar a gyerekektől, sőt, a szülők azonban nem látnak bele a fejébe, mint mi, és rosszat sejtenek. Ezek a helyzetek hol aggodalmat, hol sajnálatot keltenek az emberben, máskor meg csak jól megszorongatnám Sparkyt vagy együtt nevetnék a boltossal, annyira aranyos és szeretnivaló.

És igen, Sparky karaktere az, ami miatt annyira imádnivaló ez a regény. Ez az E/1. narráció az egyik oka, hogy annyira meg lehet kedvelni, a másik meg, ahogy beszél (avagy gondolkozik). A regény nagy része egy belső monológ, amit Sparky gondolatai alkotnak, ezt töri meg időnként a külvilággal való interakciója. A stílusa baromi pörgős, csak úgy ontja magából a szót, és ez valahogy viszi magával az olvasót, meg át is ragad rá a fiú lelkesedése, és még a legjelentéktelenebb sztori is kétszer olyan érdekesnek tűnik az ő előadásában. Persze a skót dialektust, amit Bissett más regényeiben is használ, és ami sok kortárs skót regény jellegzetessége (pl. Irwine Welsh, Alasdair Gray), meg kell szoknia az olvasónak. Ha olvasott már ilyet előtte az ember, akkor nem lesz vele gond, hamar bele lehet rázódni (én kifejezetten imádom), olyanoknak viszont, akik még nem sok mindent olvastak angolul, nem feltétlenül ajánlom, mert lehet, hogy csak eltántorítaná őket az olvasástól.

A többi szereplő sincs rosszul megírva: Jude karaktere például számomra egészen valóságosnak tűnik, a gesztusaiból, testnyelvéből sokszor szépen átjön, hogy mire gondol vagy mit érez, még ha ezeket Adam nem is nagyon fogja fel. Rajta keresztül egyébként több társadalmi probléma is belecsúszik a regénybe: amellett, hogy már a könyv elején kiderül, hogy ő leszbikus, barátaival több politikai, háborúellenes tüntetésen is részt vesznek. Mellette a gyorséttermi társaság is vicces, és az megint csak a Sparky-imádatomat erősíti, ahogy folyton a Hónap dolgozója címért küzd, persze eredménytelenül.

Talán az egyetlen rész, ami nem tetszett, az volt, amikor Adam [spoiler!] nincs eszméleténél, és eljut Óz birodalmába, ahol a halott szüleivel találkozik. Maga az alapötlet, hogy azt mondták neki anno, hogy az apukája, majd az anyukája is elment Ózba ahelyett, hogy megmondták volna neki, hogy halottak, tetszik, mert valahol szomorú és kedves is egyben, de ez a találkozás nekem akkor is túl nem is tudom, milyen volt... Nyálas? Klisés? [spoiler vége] Na mindegy. Ettől eltekintve viszont mindenkinek ajánlom, aki valami különlegesre, pörgősre vágyik, vagy csak felkeltette az érdeklődését a történet/narráció/nyelvezet. Bár 320 oldalas, egy nap alatt simán el lehet olvasni, mert nagyon olvastatja magát, le se tudtam rakni.

9/10