Top 5 Wednesday - Favorite Books Outside Your Comfort Zone

Ehhez a rovathoz újra meg újra visszatérek, és ez is egy ilyen alkalom. Mindig próbálok egy-egy olyan olvasmányt is beilleszteni a tervezettek közé, ami egy kicsit eltér a szokásostól, kívül esik a komfortzónámon (azaz távol áll a Stephen King-es, disztópikus, klasszikusos, pszichológiai, egyszóval lehangoló vonaltól), és könnyedebb, lazítósabb, mint a megszokottak. Sajnos azonban általában hiába próbálkozom ilyenekkel, a legtöbbször csalódás a vége, ebben a posztban viszont megpróbáltam keresni néhány olyan esetet, amikor számomra is meglepő módon élveztem az adott könyvet.

5. Daphne du Maurier: Rebecca

Fogalmam sem volt, miről szól vagy mi egyáltalán a Rebecca, mielőtt elkezdtem. Olyasmit gondoltam róla, hogy valami romantikus könyv, amiben lennie kell egy őrült nőnek, hiszen ez volt a kurzus témája. A romantikus regényekkel amennyire csak lehet kerüljük egymást, így az eszembe se jutott, hogy még akár tetszhet is, inkább a túlélésre mentem. Aztán elkezdtem olvasni, és beszippantott. A romantika igazából nem a fő alkotója ennek a könyvnek, inkább mintha csak valami nélkülözhetetlen eszköz lenne, ami történetté formálja, összeköti a részeket. Nagyon izgalmas és feszült a narráció, ha egyszer elkezdi valaki, nem lehet letenni, és hiába majdnem 400 oldalas, könnyen előfordulhat, hogy egy nap alatt a végére jut az ember, mert annyira gyönyörűen van belecsepegtetve a rejtély és a titkok.

4. Oscar Wilde: The Importance of Being Ernest

Mi bajom lehetne ezzel a könyvvel? Az, hogy ez egy színdarab. Nem tudom, mikor kezdődött ez nálam és mi egyáltalán a pontos oka, de nem bírok színdarabokat olvasni. Mármint nyilván elolvasom, ha muszáj, de tízből kilencet nem élvezek, még szerencse, hogy olyan rövidek. Ebben az esetben úgy került a kezembe ez a darab, hogy otthon ültem, halálra untam magam az éjszaka közepén, és elkezdtem a telefonomon ingyenes olvasmányok után kutatni. Wilde-ról akkor már tanultunk, tudtam, hogy nem ír rosszul, és láttam, hogy ez a darab elvileg vicces is  és rövid is, szóval elkezdtem olvasni. Utána meg alig bírtam visszatartani a röhögést az éjszaka közepén. Nagyon hamar végigolvastam, és talán ez volt az első színdarab, ami tetszett, de úgy igazán. A magyar fordítása sem rossz (Bunbury), vagyis... attól függ, melyik, mert sok van, sokféle hibával (például komplett kihagyott részekkel), de én az angolt javaslom, mert rengeteg nyelvi poén van benne, maga az alapszituáció és a cím is egy nyelvi poén, és amúgy nagyon okos humorral van megírva az egész.

3. Edith Wharton: The Age of Innocence

És a dobogósok! A harmadik helyre ismét egy romantikus regény kerül, mert a romantikusokat akkor se szeretem. Ez a könyv annyira megfogott anno, amikor olvastam, hogy még egy blogbejegyzés is született róla. Épp ezért itt most nem is akarok minden részletre kitérni, azt viszont mindenképpen hozzá kell tennem, hogy ez azért is meglepőbb még a Rebeccánál is, mert ebben még őrült nő sincs. :) Így a regény egy olyan korban, olyan helyen, olyan szereplőkkel és olyan szituációban játszódik, ami abszolút hidegen hagy, de mégis sikerült azt elérnie, hogy teljesen ráfüggjek.

2. William Shakespeare: Much Ado About Nothing

Úgy látszik, romantikusok és színdarabok váltják egymást ebben a felsorolásban... Na de várjunk csak. Hiszen én anglisztikás vagyok, szeretem a brit irodalmat, és falom a klasszikusokat... Hogy kerül akkor egy Shakespeare-darab a komfortzónámon kívülre, mikor annak a szívében kellene lennie, és minimum veszettül nyáladzva kellene kántálnom napi ötször, hogy Shakespeare az isten? Népszerűtlen vélemény következik: nem szeretem Shakespeare-t. Ez van. Próbáltam megszeretni, több darabot és szonettet is elolvastam tőle, volt, amit többször is, próbáltam meglátni a mondatok szépségét, de mindig ott volt az a számomra végtelenül bugyuta cselekmény, ami az egész addigi törekvést beárnyékolta. Nekem egyszerűen nem csúszik le a torkomon. Aztán idén el kellett olvasnom a Sok hűhó semmiért című vidámabb művét, és már a szokásos előítéletekkel indulva baromira meglepett, amit tapasztaltam: találtam egy Shakespeare-darabot, ami, bár a cselekmény itt is hülyeség úgy, ahogy van, kifejezetten szórakoztató. Öt csillagot kapott tőlem Goodreads-en!

1. Plato: The Symposium

Nem tudom, ki hogy van vele, de nekem anno kész kínszenvedés volt végigolvasni az Odüsszeiát, az Iliászt és társaikat. Nem is értettem, nem is érdekelt, és ma már nem is emlékszem se arra, hogy mit olvastam, se arra, hogy mit tanultunk róluk. Ezért amikor Platón A lakomáját kézbe vettem, felkészültem lelkiekben egy újabb hasonló élményre. Aztán a pasas a szövegben összefutott az utcán a fura haverjával, megdumálták, hogy mindketten egy másik haverjuk partyjára mennek, de amikor odaértek, abban egyezett meg a társaság, hogy ma inkább nem nagyon isznak, mert még mindenki rettentő másnapos a tegnapi tivornya után, és inkább elkezdtek arról beszélgetni, hogy mi a franc is az a szerelem, szeretet. A végén persze beesik az a tipikus haverfigura, aki minden bulin a leghülyébb és legrészegebb, aki mindig késik, és mire odaér, már mindig részegebb mindenki másnál, ahogy ez jelen esetben is történt, és elkezdett mindenkit itatni, a buli hivatalosan is elkezdődött. Mert ez történik A lakomában. Komolyan mondom. Annyira meglepődtem, mikor elolvastam, hogy nem sokkal utána el is kezdtem összerakni egy szép hosszú blogbejegyzést róla, hogy motiváljalak titeket az olvasásra, mert tényleg annyira tetszett, hogy ilyen hétköznapi szituációba van beágyazva az a sok filozófiai eszmefuttatás (amik amúgy szerintem teljesen emészthetően vannak tálalva), de sajnos azóta sem fejeztem be. Talán legközelebb?