Charlotte Brontë: Jane Eyre

Említettem már korábban is, hogy a romantikus regények nem kifejezetten illenek a stílusomhoz, ha van olyan, de a The Age of Innocence-szel kapcsolatos pozitív élményeim miatt ezt is reménykedve vettem kézbe, hogy hátha tetszeni fog. És igen, ez is hatalmas pozitív csalódás volt.

Az árván maradt Jane Eyre-t szívtelen nagynénje neveli, ám egyre súlyosabb ellentéteik miatt a néni végül árvaházba adja a kislányt. Jane-ből művelt, kedves modorú kisasszony lesz, és ennek köszönhetően sikerül tanítónőként elhelyezkednie egy jómódú különc kastélyában, Thornfield Hall-ban. Miközben az úr, Mr. Rochester szeleburdi gyámleányát pallérozza, tiszta szerelem ébred benne gazdája iránt, és legnagyobb örömére érzelmei nem maradnak viszonzatlanok. Ám a kastély és a férfi sötét titka váratlan akadályt állít boldogságuk elé. Mind Jane-nek, mind Rochesternek súlyos megpróbáltatásokon kell átesnie, míg kiderül, vajon lehet-e reményük a megalkuvás nélküli beteljesedésre. Charlotte Bronte legkiérleltebb regénye máig érvényes példát mutat méltóságból, hűségből és a magára eszmélt női lélek erejébe vetett hitből.

VIGYÁZAT!

Lehet, hogy a bejegyzésben spoilerekkel találkozhatsz. Igyekszem mellőzni, de nem ígérek semmit, így már az elején szólok, hogy aki még nem olvasta, az legyen óvatos.

Ez az egyik legösszetettebb regény, amit valaha olvastam. A történet Jane gyerekkorától indul, majd láthatjuk az iskolában, aztán pár évvel később, amikor Thornfield Hall-ba kerül, és a végén még a későbbi életébe is bepillantást nyerhetünk. Kicsit soknak tűnik ez így, és valóban nem a legrövidebb könyv, de kb. minden elhangzott dolognak lesz valami kisebb-nagyobb jelentősége a könyv folyamán. Láthatjuk, hogy mi formálta azzá, aki, apró dolgok nyernek nagyobb jelentőséget a cselekmény előrehaladtával, vagy van, hogy csak Jane emlékezik vissza valamire egy-egy történés hatására (pl. Helenre). Ezek mind szükségesek ahhoz, hogy megkapjuk azt a komplex képet Jane-ről, amely élővé varázsolja őt, és egyszerűen bámulatos, ahogy ezek a kis információk adagolva vannak.

Nos akkor használjuk ki ezt a bejegyzést arra, hogy telepakoljuk Michael Fassbenderes képekkel. Khm.

A szereplők ábrázolása nekem nagyon tetszett. Ahogy olvastam, nagyon elevenen jelentek meg előttem, és annyi mindent megtudunk róluk, hogy szinte már valóságosnak tűnnek. A kedvenc karakterem Mr. Rochester volt; a cinikus, keserű, intelligens személyisége igazából teljesen az esetem (:D), ráadásul még emlékeztet is valakire. Ugyanakkor St John-t is kifejezetten kedveltem annak ellenére, hogy olyan borzasztóan rideg volt, őt is meg tudtam érteni. Na és Jane... Mostanában sok kortárs regényt olvastam, amelyben a főszereplő egy lány (pl. Csontváros, Divergent stb.), és egyszerűen már utálom a női főszereplőket. Annyira... gyökerek. Nincs is rá jobb szó. Számomra annyira nem valóságosak, annyira laposak és idegesítőek, hogy uhhhh. Jane Eyre viszont végre egy értelmes lány, aki ténylegesen gondolkodik, használja a fejét, reálisan próbálja látni a világot, nem csinál hülyeségeket, és tényleg totál elviselhető. Szóval nagyon örülök, igazi felüdülés volt végre vele találkozni.

Ohhohóóó.

Maga a történet meglepően fordulatos volt. Úgy értem, én mielőtt elkezdtem olvasni, valami olyasmire számítottam, hogy majd nyálasan beleszeret Jane a pasiba, de nem lehetnek együtt, lesz egy sor szenvedés, majd boldogan élnek, míg meg nem halnak. Így már akkor meglepődtem, amikor az elején Jane gyerekkorával kezdődik a könyv, és annyi mindent megtudunk róla, közben pedig még sehol semmi romantika. Nagyon finoman van adagolva a szerelmi szál, nem ilyen szerelem első látásra maszlag, hanem fokozatosan alakul ki, ahogyan a valóságban is. Emellett pedig rendkívül sokoldalú a cselekmény, én Stephen King könyvein nőttem szinte fel, és mégis volt benne egy olyan rész, amin komolyan féltem, ezt pedig nem várná az ember egy romantikus regénytől. :D Szerencsére nem csak és kizárólag a szerelemről szól a könyv, hanem a családról, a szabadságról (meglepő, hogy Jane milyen kérdéseket feszeget, pl. az, hogy ellenszegül a férfi akaratának - gondolok itt St John-ra -, vagy az, hogy azon elmélkedik, milyen jó lenne olyan szabadnak lenni, mint a férfiak; a könyvet a saját korában nagy felháborodás övezte ezek miatt), titkokról, önmagunkról... Persze a történések időnként már-már túl szerencsések (pl. Jane öröksége), de ennyi még belefér.

Imádom a gifeket amúgy.

Miután elolvastam a könyvet, megnéztem a belőle készült egyik filmet is, méghozzá a Michael Fassbenderes változatot, khm, nem véletlenül. :D Szerintem ő iszonyat jól hozza a karaktert, ez főleg annál a jelenetnél látszik, amikor egyik este beszélgetnek Jane-nel. Ez az a stílus, amiért Jane-nel együtt egy kicsit én magam is beleszerettem Mr. Rochesterbe. :3 A Jane-t játszó színésznő is jó szerintem, olyan kis aranyos. Meg úgy összességében a többiek is jók, bár én St John-t ridegebb szépségnek képzeltem el, na meg Rochester se csúnya a filmben, ami  persze egyáltalán nem baj. :D Tehát aki szerette a könyvet, vagy szimplán érdekli a sztori, vagy Fassbender-fan, ne hagyja ki a filmet. :)

10/10