H. G. Wells: The Island of Doctor Moreau

Biztosan sokaknak ismerős a cím, elég elterjedt, bár megmondom őszintén, én a magyar címén (Szörnyetegek szigetén) még nem nagyon hallottam róla, úgy kellett rákeresnem, hogy mi is a magyar változat. Szörnyetegek, sziget, vadon, ismeretlen, kísérletek... Izgalmasan hangzik!

Edward Prendick ifjú angol természettudós hajótörést szenved. Keserves hányódások után titokzatos szigetre vetődik: szörnyetegek hemzsegnek a vadonban. A délövi szárazulat ura ugyan azt állítja, hogy biológiai kutatóállomást vezet, az igazság azonban más. A megszállott, ősz öregember, dr. Moreau borzalmas műtéteket hajt végre. A rovott múltú, hajdan híres, sőt hírhedt kórboncnok tudós idétlen szörnyetegeket állít elő. Fenevadakat és szelíd állatokat vagdal széjjel és operál egybe, olyan „alkotása” azonban nincs, amelyikkel elégedett lehetne. Mitévők lesznek a félresikerült, torz teremtmények, ha győz lényükben a ragadozó elem, és föllázadnak a tudós ellen, hogy bosszút álljanak pokoli kínjaikért?! Milyen áldozatok árán sikerül Prendicknek, az emberséges fiatalembernek megmenekülnie az elszabadult ösztönök véres szigetéről? Erről szól a világhírű nagy angol regényíró hátborzongatóan izgalmas remekműve.

forrás: moly.hu

Valóban illik rá a hátborzongató jelző: amikor hozzáfogtam, arra számítottam, hogy tele lesz majd filozofálással, nagy gondolatokkal, mint a legtöbb könyv, amit az óráimra olvasnom kell, de meglepődtem. Tele volt akcióval. Üldözések, menekülés, támadások, folyton történt valami. Ez persze egyáltalán nem baj, mondjuk én tipikusan az az ember vagyok, aki nem tud odafigyelni az ilyen ide-oda rohangálós részeknél, és aztán fogalma sincs, hogyan jutottak a szereplők A-ból B-be...

Emellett persze leírások is akadtak jócskán. Nemcsak a környezetről, hanem a szereplőkről is, legfőképpen a szörnyetegekre gondolok. Volt olyan rész, hogy Pendrick, akinek a szemszögéből a történetet látjuk, egész listát készít, hogy ilyen meg olyan fajta állatból (szörnyetegből) ennyi meg annyi van a szigeten. Aztán, ami még érdekesebb szerintem, amikor egy-egy ilyen gondolat végén saját magára reflektál, és mond valami olyasmit, hogy na, elég legyen a listákból, vagy elmagyarázza, hogy ezt meg azt kihagyta a történetből, mert azok nem olyan fontosak. Ezek mindig felráztak olvasás közben, és emlékeztettek az elején, az előszóban olvasott dolgokra, miszerint ezek Pendrick feljegyzései azokról az időkről, és utána ezeket kiadták. Ez nekem kicsit olyan, mintha hitelesítené a történetet, mintha azt akarná belénk táplálni, hogy megtörtént, igaz történetet hallunk (ki tudja?).

A történet kegyetlen egyszerűsége (vagy egyszerű kegyetlensége?) is ezt erősítette bennem, talán jobb is ilyen szempontból, hogy nem volt sok filozofálgatás benne. Először úgy gondoltam, hogy túl hosszú az elején az a rész, amikor hajókáznak, Pendricket megmentik, stb., de később, amikor fokozatosan megtudjuk az igazságot, az embernek eszébe jutnak a hajózós részekből azok az elejtett utalások, apró részletek, és annyira jó érzés, mikor összeáll benned a kép, mikor hirtelen rájössz az egészre, és megérted. Nincsenek az információk elrejtve tehát, csak kell az egyik darab, hogy a másikat is megértsük.

Visszatérve a kegyetlensége... Láthatjuk, hogy a szigeten történtek és dr. Moreau magyarázata milyen hatással vannak főhősünkre. Először retteg, hiszen azt hiszi, vele is valami borzalmas dolog fog történni, aztán amikor megérti, mi folyik a szigeten, átmenetileg megnyugszik, de utána szép lassan átcsúszik megint utálatba és megvetésbe, és mi tanúi lehetünk ezeknek a belső változásoknak. Komolyan, annyira jól meg van jelenítve szerintem ez az érzelmi átmenet, meg a gondolatmenetek, hogy ilyet még talán nem is olvastam. Minden logikusan követi egymást, és sehol sem éreztem úgy, hogy ez most kilógna a történetből vagy hogy ez teljesen baromság (pedig egy szigetről beszélünk, amin félig ilyen, félig olyan állatból összeszabdalt teremtmények korzóznak...).

A főhőssel lehetett azonosulni, ugyanakkor én néhány résznél meglepődtem, és egyenesen csodálni kezdtem őt, amiért olyan bátor és okos volt, és amiért akkora lélekjelenléte volt bizonyos helyzetekben. Én biztos elszaladtam volna és éhen haltam volna egy bokor tövében ahelyett, amit ő tett. Azt kicsit sajnáltam, hogy dr. Moreau-ból nem láttunk többet, de az ő története is nagyon szépen meg volt alkotva. Már maga a felvezetése is jó megoldás volt szerintem, ahogy Pendricknek eszébe jut, hogy mit hallott anno róla.

Nehéz ilyen klasszikusnak számító könyveket értékelni, mert az emberben benne van valahogy szerintem, hogy ez egy klasszikus, ez teljesen más súlycsoportú, mint a többi könyv, és ezért talán elnézőbbé válunk. Mindenesetre érdekes volt a történet és a hangulata is, az utolsó fejezetet egyenesen imádtam, és azt hiszem, abban több is van annál, mint ami első ránézésre látszik rajta.

10/7